Kicsit bővebben rólam

Emődi Zoltán vagyok.

1974 március 15.-én születtem Miskolcon. Szüleim két akkori "multinál" dolgoztak. Édesanyám a Postánál, papám pedig az LKM-ben. Miskolcon, a Béke-szálló mellett nőttem fel. Aki szintén ebben a városban él, az tisztában van a hely sajátosságaival. A 40 számú általános iskolába jártam. Itt kezdte szárnyai bontogatását egyébként Horváth Aladár is, akkor még tanárként.
Mint szinte minden gyerek, én is szerettem a focit és a jó filmeket. Ezért a szabadidőmet az MVSC pályán, vagy a Táncsics moziban töltöttem. Kicsit korábbra datálódik az első diósgyőri élményem. Olyan 5 éves lehettem, amikor apám hamarabb jött értem az oviba és elvitt a DVTK-Kaiserslautern mérkőzésre. Sokra nem emlékszem belőle, de a hangulatra igen... Talán ekkor kezdődött a diósgyőri klubhűségem. Mindenki tudja, hogy diósgyőrinek születni kell!

Középiskolás éveimet a Gábor Áron technikumban töltöttem. Számítástechnikát tanultam, az iskola egyik első ilyen szakirányú osztályában. A középiskolai évek meghatározóak voltak számomra. Amikor csak tudtam, kivettem a részem a közösségi életből. A középiskola után katonának álltam. Önként és dalolva. A szülők a háttérben mindent elkövettek, hogy a lehető legközelebb szolgáljak. Sikerült elintézniük, hogy Pingyomon legyek katona. A távolság, még nagyon nagy jóindulattal sem volt, legyőzhetetlennek nevezhető. Emiatt is és a katonaság átalakulása miatt, az egy év hamar elrepült és nem volt különösebben megterhelő.

A nagybetűs életet és a munkát közvetlenül a katonaság után kezdtem el. A Tüzeléstechnikai Kutató- és Fejlesztő intézetben dolgoztam. Nagyszerű emberek mellett. Szerencsémre a cég elég jól fel volt szerelve számítógépekkel, ezért a saját szakmámban sem maradtam el. Amikor a számítógépek egyre inkább elterjedtek, én a cég rendszergazdája lettem. Ekkor éreztem rá a szakma szépségére. Ezután következett egy esküvő, és egy kicsit hosszabbra nyúlt amerikai nászút. Nyelvtanulás és tapasztalatszerzés. Hazatértünk után egy magyar üzletlánc négy megyét lefedő, regionális központjában lettem rendszergazda. Közben a miskolci Avas városrészre költöztünk. Itt élünk azóta is. Családom 3 főre nőtt. 2005-ben megérkezett a trónörökös, Erik. Közben munkahelyet váltottam és egy amerikai multinál vagyok rendszergazda, jelenleg is.

A politika mindig is érdekelt. Nem úgy tekintettem rá mint szükséges rossz, hanem mint szükséges eszköz az emberek életének jobbá tételéhez. Átéltem a rendszerváltást, egész fiatalon. De számomra nem volt más mint valami megfoghatatlan átalakulás. Jobbat sajnos nem hozott az életembe. Az idő folyamán váltogatták egymást a hatalmon a pártok, de javulást egyik sem tudott hozni. Egyik kormány alatt sem éreztem azt, hogy nekem jobb lett. Nem vagyok megbocsájtó azokkal szemben akik már hatalmon voltak és számomra semmi jót nem tettek. Semmi enyhülést nem hoztak az emberek életébe. Emiatt nem tudtam egyik párt mellé sem odaállni. Nem tudtam azt mondani, hogy igen ők jól csinálták. Az idő engem igazolt, mert ha valamelyik is jól csinálta volna, most nem úgy élne az ország java, ahogy él. Maradt számomra a barátok közti politizálás. 2009-ben ismertem meg a Lehet Más A Politika pártját. Ekkora eljutottam én is oda, hogy a hallgatás és a beletörődés nagyon nagy felelőtlenség. Ezzel a hozzáállással, csak azokat erősítjük, akik a politikát a saját javaik gyarapítására és az emberek megosztására használják. Az LMP célkitűzései megegyeznek az enyémekkel. Élhető Magyarországot akarok! Szinte egész életemben azt hallgattam, hogy majd a gyermekeinknek jó lesz. Ha tényleg bele kell törődnöm ebbe (nem teszem!), akkor a gyermekemnek valóban legyen jó! De nem szeretném ezt a folyton ígérgetőktől várni. Saját magam szeretnék tenni ezért!