A kis ember évértékelője

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kezdjük így ezt az értékelést, hiszen országunk vezetője is ezt a klisét használja a saját beszédeiben rendszeresen. Divat lett ma értékelni az éveket. Az éveket, amik sorra telnek el a magyarok fölött és egyre borúsabb fellegeket húznak maguk után. Értékelnek azok, akik miatt ide kerültünk. Joggal értékelnek ők, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mennyibe kerül egy kiló cukor? De ha még tudnák is ezt, akkor sem lennének tudatában annak, hogy a mi kis sok sebből vérző országunkban, mennyi pénzből is élnek az emberek, akikről már az össze bőrt lehúzták azok, akik az elmúlt években csak gyarapodtak. Nézzék el nekem, hogy írásom nem fog bővelkedni anekdotákkal, sporthasonlatokkal, székely bölcsességekkel és hibásan felidézett történelmi emlékekkel. Nekem nem áll rendelkezésemre beszédíró team, nem adják a számba a gondosan megírt szavakat, hogy aztán más tollaival ékeskedve söpörjem be az esetleges elismerést. Nekem csak az elmúlt húsz év tapasztalatai állnak a rendelkezésemre és egy átlag magyar ember szókincse. Ebből gazdálkodva adom elő egy autentikus magyar átlagpolgár értékelését ez elmúlt időszak ténykedéséről és hatásairól.

Nem emlegetek majd elmúlt nyolc évet. Miért is tenném? A rendszerváltás már több mint húsz éve megtörtént. A mai politikai garnitúra szinte végig részt vett az életünk alakításában, így a jelen helyzetért mindannyian felelősek. Én is itt voltam az elmúlt időben, de nem ültem a Parlament biztonságot adó padsorai között. Én a való világban éltem és éreztem a hatását a kivételezettek minden döntésének. Ha egyenleget kellene húznom az elmúlt húsz évet figyelembe véve, akkor én nem tudtam olyan fejlődést elérni az életemben, mint a „Tisztelt ház” lakói. Végig dolgoztam ezt az időt és nem tudtam milliókat félrerakni egy bankszámlára, nem tudtam új autót vásárolni és sajnos családi házban sem sikerült költöznöm. Ez nem panasz, de azért valljuk be, hogy a képviselők nem ezt mondhatják el magukról. Nyolc év. Rendszeresen erről az időszakról beszélnek a nagyok. Politikai amnéziának hívom ezt, hiszen nem mutatna jól, ha azt az időszakot is rossznak titulálnák, amit szintén ők irányítottak. Pedig az sem volt ám jó! Nekünk. Nekik csak azért ez a nyolc év a fájdalmas, mert ennyi időt kellett eltölteniük a húsos fazekat messziről szemlélve úgy, hogy abból egy másik acsargó hiénahad, éppen a legzsírosabb falatokat kanalazza ki előlük. Az éhség nagyúr és képes állatot csinálni, még az emberből is. Olyan állatot, aki mindenféle erkölcsi határt elfeledve veti rá magát a tálban maradt maradékra, hogy azon megerősödve soha ne engedjen senkit az étel közelébe.

Szívesen értékelnék, de a mutatott teljesítmény sajnos értékelhetetlen. Biztos vagyok benne, hogy politikai és gazdasági elemzők tudnák a semmit úgy magyarázni, hogy az igenis valami, de én nem vagyok az. Egyszerű ember vagyok, aki fizetésből él, és saját bőrén érzi a hétköznapos gondokat. Én nem láttam fülkeforradalmat és nemzeti egységet sem. Azt láttam, hogy akkora volt már az elkeseredés, hogy az emberek elfelejtve mindent, le akarták váltani a vezetést, de nem egy jobbra. A számukra kevésbé rossznak ígérkezőre. A többiek meg el sem mentek szavazni, és ezek voltak többen. Ők az igazi egység! Akik már olyan mértékben megcsömörlöttek ettől a cirkusztól, hogy nem látnak esélyt komoly változásra.  Szóval hazugság itt nemzeti egységről papolni és ezen kijelentés alapján Orbán Viktor hazudik! De kit lep ez meg? Hazugságot tálalnak elénk már évek óta, és nem hiszem, hogy valaha megváltoznának.

Rettenetesen fontos döntéseket hozott „parlamenti harcokban megedződött kétharmados többség”. Elsők között jött a NYENYI. Nem is értem, hogyan élhettünk eddig nélküle. Sikerült átvészelni itt a kommunizmus elnyomása alatt nem kevés időt, és aztán a nagyvezéres Rákosi érzést kell egyből előhúzni az új vezetésnek? Ígéret az persze volt, hogy azonnal lépnek, majd mert tarthatatlan, ami az országban van, de ez volt az egyik legfontosabb döntésük. Megválasztottak egy báb köztársasági elnököt, aki élő példája annak, hogyan lehet a politika mellékvizein úgy szörfözni, hogy aztán szerény teljesítménnyel is célba lehessen érni. Jött egy pártatlannak, nagy jóindulattal sem nevezhető alkotmánybíróság. Már ez a két döntés is elég volt ahhoz, hogy a demokráciában hívő emberek, a szemöldöküket kezdjék ráncolni. A törvénykezés tempójáról és kivitelezéséről ne is beszéljünk. Olyan döntések születtek, amik jogossá tették a jogtalan döntéseket. Így aztán könnyű!  Ígéretek persze voltak közben is. Lesz itt munkahely dögivel és mindenki dolgozni fog! Aztán meg arra eszméltünk itt kint a világban, hogy lehetetlen elhelyezkedni, és ha nagy nehezen sikerül is, akkor is minimálbért kereshetünk. De a mi vezetőink megreformálják az adórendszert, hogy jó legyen nekünk és végre meg tudjunk élni a fizetésből. Jött is az egykulcsos adórendszer, ami a Kánaánt hozta el, de nem nekünk. Azoknak, akik 300 000 forint körül keresnek. Pontosan hány százaléka lehet ez az ország lakosságának? Nagyon kevés! De nyugodjunk meg, hogy a képviselő urak e kevesek közé tartoznak! Bárhogy kutatok az emlékezetemben, nem emlékszem arra, hogy egyetlen képviselő is felajánlotta volna, hogy az így rászakadt többlet bevételét, felajánlaná pár hónapig egy árvízkárosult számára. Persze nem vagyunk egyformák. A többség pedig, akiknek kevesebb lett a fizetése, az menjen be a főnökéhez és kérjen béremelést. Ez egy kicsit a valóságtól elrugaszkodott javaslat. Ilyet is csak az mond, aki soha életében nem dolgozott. Azt pedig senkinek nem kell mondani, hogy a választók csak négyévente számítanak pár hétig… Szóval, ez az adó dolog nem jött át.

Az elmúlt időszakban sajnos voltak olyan események, amik letaglózták egyes régiók lakosságát. Árvíz, belvíz, vörös iszap. Ki is térhetünk rá, hogy Edelény önkormányzata miért is nem kapta meg a neki megítélt 60 millió forintot? Ez aztán a nemzeti együttműködés! Ha pedig valóban ilyen, hogy csak a nagy mondatok vannak, és amikor az igazán bajba került embereken kellene segíteni, akkor csak a nagy szavak maradnak, akkor inkább nem is kérnénk belőle!  De a vörös iszap katasztrófa idején megláthattuk, hogyan kell államosítani olyan magáncéget, ahol a vezetők eddig egy másik pártot támogattak. Nem véletlen, hogy Pozsgay elvtárs segít megírni az új alkotmányt, neki aztán van ebben tapasztalata.

Aztán mi lettünk a hülyék soros elnöke. Miért is hülyék? Mert az EU rendszeresen szóvá tette, hogy Magyarországon sérül a demokrácia a különös törvénykezés miatt, de az aktuálisan előre tolt fidesz troll megmagyarázta, hogy mi csináljuk ezt jól, és azok az országok, ahol évszázados hagyományai vannak, a demokráciának mind rosszul gondolják és nem is igazán értik, hogy mit akarunk. Médiatörvény? Mi abban a demokráciaellenes, hogy minden döntéshozó Fideszes? Attól még marad a sajtószabadság és semmilyen hátrány nem éri a főnökétől majd azt, aki esetleg rosszat ír a vezetésről. Hát persze!

Mit csináltak eddig, ami a kis embereknek egy kis örömet okozott volna? SEMMIT! Viszont lett kettős állampolgárság, és agyalnak azon, hogy szavazati jogot is kapjanak. Adnának szavazatot a kiskorúaknak is. Teljes uralom alá vonták a médiumokat. Növelték a munkanélküliséget és csökkentették a fizetésünket. A benzin ára az egekben, és nem látunk esélyt rá, hogy valaha is értelmes szintre csökkenjen. Elbarmolták a közmunka programot, ezzel elvették a hátrányos helyzetű településeken élők egyetlen munkalehetőségét!  Ellopták a nyugdíjunkat, hogy betapasszanak egy költségvetési hiányt! 25%-al csökkentették egyes közalkalmazottak fizetését! Lehetővé tették, hogy indok nélkül ki lehessen őket rúgni az állásukból! Az amúgy is haldokló egészségügyből is embereket küldenek el! Nagy nemzetiszín masniba csomagolva megadóztatták a multikat, akik egyszerűen velünk fizettetik azt is meg! Milliárdos szerződéseket kötöttek a közbeszerzési törvény megkerülésével. Havi egy millióért autót béreltek, hogy a számukra nagyon- számunkra kicsit sem fontos emberke furikázhasson. Még lézerblokkolót is raktak bele, hiszen mindenre gondolnak. Stadiont építenek a debreceni cimborának. Tanácsadói szerződésekkel látják el a haverokat és azok családtagjait. Most pedig repülőt is akarnak bérelni. Bár oda repülnének vele, ahová mi szeretnénk!

Szóval ennyi! Ez aztán igazán sovány teljesítmény „kedves barátaim”!